22 éves voltam, amikor el kellett hagynom Jugoszláviát egy szövetségi bírónak köszönhetõen, aki kiutasított, így soha nem térhettem vissza szülõföldemre. A bíró mindezt azért tette, mert hajthatatlanul állítottam, hogy a kommunizmus egy gonosz rendszer. 1969-ben útra keltem az Egyesült Államokba. Clevelandben, Ohio államban telepedtem le, ahol az elkövetkezõ 12 évet töltöttem. Szabadidõmben angolul tanultam, hogy dolgozhassak, másokkal kapcsolatba kerülhessek, és sikeres lehessek új hazámban.
Mivel hittem abban, hogy a világ többet is tartogat számomra, ki akartam venni a részemet belõle. Elmentem Dél-Floridába, mely tengerpartjáról és éjszakai életérõl híres. Teljesen belemerültem a szórakozásba, és közben megismerkedtem a világ négy sarkáról érkezett turistákkal. Sokuk rendszeresen visszatért Floridába nyaralni, így barátságok szövõdtek közöttünk. A beszélgetések során rájöttem, hogy hozzám hasonlóan magányosan, nehéz terheket cipelve éltek, de szabadok szerettek volna lenni, csak nem tudták hogyan.
Amikor egyedül voltam, megállapítottam, hogy belül elégedetlen vagyok. Alkohollal próbáltam lelkem ürességét betölteni, miközben mások drogokkal próbálkoztak. Megelégedettségre vágyunk, de nem tudjuk, hogyan találjuk meg. Olyan ez, mintha az elégedett, boldog élet elkerülne bennünket. Barátaim többsége, és azok, akikkel kapcsolatban álltam Dél-Florida és a volt Jugoszlávia területérõl, ittak, dohányoztak és kábítószerekkel éltek. Mindezeknek a dolgoknak rabszolgái voltunk. Hogyan szabadíthatnánk ki magunkat, és hogyan élhetnénk elégedetten?
Amikor betöltöttem negyvenedik életévemet, belefáradtam addigi életvitelembe. Esélye sem látszott annak, hogy a helyzet javuljon. Újra és újra azon gondolkoztam: „Mi van akkor, ha Isten létezik – miért nem tesz értünk valamit? Ha Isten teremtett bennünket, miért vagyunk ebben a helyzetben? Lehet, hogy annyira rosszak lettünk, hogy Isten elhagyott minket, és nincs velünk többé?” Elhatároztam, hogy imádkozni fogok, és megkérem az Úristent, hogy mutassa meg magát nekem, és segítsen nekem abban, hogy megértsem, miért élnek az emberek káoszban, zavarodottságban, összetört családokban, különféle megpróbáltatások közt, éhségben, betegségben, háborúban és sok más szenvedés közepette. Elkezdtem hangosan imádkozni: „Uram, hallottam, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és meghalt a kereszten. Nem tudom mi történt vele azután, de ha megbizonyosodhatnék az Õ létezésedrõl, akkor hinnék Benned, és mindenkinek Rólad beszélnék.” Miután elmondtam ezt az imát, semmi különbséget nem éreztem. Azután az jutott az eszembe, hogy ki vagyok én, hogy arra kérem Istent, hogy nekem bizonyítson. Ismét elkezdtem imádkozni, de ezúttal máshogy: „Uram, bármit szándékozol tenni, én beleegyezem. Csak biztosnak kell lennem abban, hogy létezel, és én hinni fogok Benned és mindenkinek rólad fogok beszélni.”
Az ima után egy érintést éreztem mellkasom környékén, majd lassan kiléptem a testembõl. Félni kezdtem mert azt hittem, hogy meghalok. Amikor rájöttem, hogy Istennek adtam át magam, legyõztem a félelmet, és azonnal egy fénylõ alagútban találtam magam. Vágyakozás és öröm volt bennem, ahogy az alagútban haladtam. Mindent láttam magam körül, és amikor visszanéztem, nem láttam a testemet. Az alagút végén két fénysugarat vettem észre, amelyek olyan erõsek voltak, hogy azt hittem felperzselnek. Tudtam, hogy tele vagyok bûnnel, és nem menekülhetek. Azt mondtam magamban, hogy tegyen Isten, amit akar.
Amikor keresztül mentem a fényen, nagyon csodálatos élményben volt részem – az Úr a mennybe vitt el. Tudva azt, hogy a mennyben vagyok, mérhetetlen boldogság öntött el. Láttam egy kör alakú nyílást, amely egyre nagyobb lett, ahogy közeledtem felé. Aztán láttam egy ezüst szárnyú angyalt, aki odajött hozzám, és megállt mellettem. Az angyal hatalmas volt, és bár nem láttam az arcát, végtelen boldogság töltött be. Sugárzó, boldog fény áradt mindenfelé, és nem volt sem sötétség, sem árnyék. Ez a fény, az elõzõkben látottaktól eltérõen elvitt oda, ahová szerettem volna. Az izgalom megmagyarázhatatlan volt, és én ott szerettem volna maradni. Azt mondtam: „Ó, milyen csodálatos ez; itt fogok maradni.” Abban a pillanatban Isten újraegyesített a testemmel. Elkezdtem mondani az Úrnak, hogy vissza akarok menni a mennybe, ahol szívesebben élnék, mint a földön. Mindent bevetettem, ami eszembe jutott, hogy megpróbáljam rábeszélni az Úristent arra, hogy vigyen vissza a mennybe. Akkor belül hallottam egy hangot: „Te akartad tudni, hogy létezem-e, hogy hihess bennem, és elmondhasd mindenkinek.” Ekkor tudtam, hogy az a megbízatásom és felelõsségem, hogy elmondjam mindezeket másoknak. De rájöttem, hogy senkinek sem tudom elmondani. Úgy véltem, azt fogják mondani, hogy álmodtam vagy láttam egy szépet, ami nem a valóság. Elkezdtem kerülni a tenisz leckéket, a strandot és azokat a helyeket, ahol ismerõsökkel találkozhattam. Tudtam, hogy beszélnem kellene, de nem tudtam magam rávenni erre. Eltelt hat hónap, és 1986 szeptemberének egyik napján azt mondtam az Úrnak: „Eldöntöttem, hogy minden nap fogom olvasni a Szent Bibliát. Imádkozni és böjtölni fogok, és másoknak is Rólad fogok beszélni. Nem fogok részt venni semmilyen istentelen ügyben, nem fogok kikezdeni egyetlen nõvel sem, sõt nem is nõsülök meg.”
Ekkor kezdtem el olvasni a Bibliát. Eleinte nem nagyon értettem, de kitartóan folytattam a tanulást. Majd elolvastam a János 3:16-18-at, ahol Isten azt mondja: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen õ benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”
A Róma 3:23-ban az Úr azt mondja: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szûkölködnek az Isten dicsõsége nélkül.” Ez az ige rólam szólt, hogy bûnös vagyok. Az egyetlen válasz az volt, hogy megtérek, és bocsánatot kérek Istentõl. Az Úr Jézus Krisztus meghalt a kereszten, vérét adta a világ bûnöseiért – értem is. Feltámadt a harmadik napon dicsõségben és örök testben. Negyven napig tanítványival volt. (Ahogy az evangéliumban mondja: csak azoknak van igazi és örök életük Istenben, akik benne hisznek.) Az Ap.csel. 1:5-ben az Úr Jézus Krisztus azt mondja követõinek, hogy maradjanak Jeruzsálemben, és várjanak Isten ígéretére, „amelyet úgymond, hallottatok tõlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva.” A 8. verstõl azt mondja: „Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig. És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe.”
A tanítványok elhagyták az Olajfák-hegyét, és visszatértek Jeruzsálembe. Felmentek a felsõ szobába, ahol körülbelül 120 emberrel voltak együtt. Elhatározták, hogy együtt imádkoznak, és hálát adnak az Úrnak. Közöttük volt Jézus anyja, Mária és Jézus testvérei. Az Ap.csel. 2:1-4 azt mondja: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.” Õ volt a vigasztaló, akit Jézus a János 15:26-27-ben ígért meg nekik: „Mikor pedig eljõ majd a Vigasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettõl fogva én velem vagytok.” A János 16:8-11 Róla mondja: „És az, mikor eljõ, megfeddi a világot bûn, igazság és ítélet tekintetében: Bûn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.”
Az Ap.csel. 2:5 világosan megállapítja, hogy azok a zsidók, akik Jeruzsálemben voltak a Szent Szellem eljövetelekor, összezavarodtak, mert saját nyelvükön hallották õket beszélni. Egymás között tanakodtak, miközben azon csodálkoztak, hogyan lehetséges, hogy tanulatlan galileai apostolok beszélik ezeket a nyelveket. „Mimódon halljuk hát õket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.”
Péter apostol felállt és az Ap.csel. 2:14-47 szerint az alábbi szavakat intézte hozzájuk: „Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak. És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja. És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik. Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendelésébõl adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia. Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orcád elõtt. Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe, Elõre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok. Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl, Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette õt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek. Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, ami Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala õket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtõl! Akik azért örömest vevék az õ beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek. És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala; És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala. És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dícsérve az Istent, és az egész nép elõtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülõkkel.”
Pál apostol a Szent Szellemtõl indítva azt írta a Róma 10:9-17-ben: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta õt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz õ benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik õt segítségül hívják. Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felõl nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetõknek lábai, akik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangéliumnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.”
János 1:12 „Valakik pedig befogadák õt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az õ nevében hisznek”
Az alábbi imádságot te is elmondhatod: Istenem, bûnös vagyok. Megtérek bûneimbõl, és bocsánatot kérek Tõled. Jézus Krisztus, felismertem, hogy Te vagy Isten Fia; meghaltál a kereszten az én bûneimért, és az egész emberiség bûneiért. Szívbõl hiszem, hogy a harmadik napon feltámadtál a halálból, majd felmentél a mennybe a negyvenedik napon, és az Atya trónjának jobbján foglaltál helyet. Tied minden hatalom a mennyen és a földön. Kérlek, hogy gyere az életembe, és szent véreddel tisztíts meg minden bûnömtõl, és vegyél le rólam minden ítéletet. Segíts, hogy elhiggyem, hogy sebeidben gyógyulást kaphatok. Add nekem a Szent Szellem ajándékát, hogy örökké együtt lehessek veled. Köszönöm mennyei Atyám az Úr Jézus Krisztus nevében.
Ha mindezt a szívedben is elhitted, akkor olvasd a Bibliát minden nap, és élj tanítása szerint. Ahogy olvasod, meg fogod érteni, hogy Isten mit vár tõled.
Az idõk jelei azt mondják nekünk, hogy az Úr Jézus hamarosan visszatér. Készen kell állnunk, hogy hittel, az Úr Jézus által adott példa szerint éljünk és teljesen betöltsük akaratát. Ez meg van írva a János 14:1-6-ban: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Senki sem ismerheti Istent, aki nem hisz az Úr Jézus Krisztusban. Pál apostol írt arról, hogyan tanította õt a Szent Szellem. I.Tessz. 4:16-18 „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.”
Az Úr Jézus Krisztus megígérte, hogy leszáll a mennybõl dicsõségben angyalaival és az összes szenttel, hogy megalapítsa Isten királyságát a földön, hogy megmentse mindazokat, akik benne hisznek. Azokat pedig, akik nem hisznek, a tûznek tavába fogja dobni. Jelenések 1:7 „Ímé eljõ a felhõkkel; és minden szem meglátja õt, még akik õt által szegezték is; és siratja õt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.”
Ugyanabban a könyvben, a Jelenések 19:19:21 azt mondja: „És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az õ seregeik egybegyûltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a lovon ül vala és az õ serege ellen. És megfogaték a fenevad, és õ vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette õ elõtte, amelyekkel elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, és akik imádták annak képét: õk ketten elevenen a kénkõvel égõ tüzes tóba vettetének: A többiek pedig megöletének a lovon ülõnek kardjával, amely az õ szájából jõ vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.”
A Jelenések 20. fejezete elmondja nekünk, hogy Isten – angyalaival együtt – foglyul ejti majd a Sátánt, és láncokkal megkötözi a feneketlen mélységben ezer esztendõre, hogy ne tudja becsapni a nemzeteket ezalatt az idõ alatt. Az ezer év végén elengedik majd egy kis idõre, hogy elmenjen és becsapja a föld lakóit, és csatára gyûjtse õket. Annyira sokan lesznek, mint tengerparton a homokszemek. Eljönnek majd, hogy megtámadják Jeruzsálemet, de tûz fog a mennybõl lejönni, és elpusztítja majd õket. Az ördög a tûz tavába kerül majd, ahová a fenevad és a hamis próféta ezer évvel korábban került, és gyötrõdnek majd éjjel és nappal, örökké.
A 20. fejezet 11-15. versei azt mondják: „És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta ülõt, akinek tekintete elõl eltûnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten elõtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az õ cselekedeteik szerint. És a tenger kiadá a halottakat, akik õ benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik õ nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az õ cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetének a tûznek tavába. Ez a második halál, a tûznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tûznek tavába vetteték.” Most az Úr Jézus Krisztus a dicsõség és a kegyelem trónján ül. Övé minden hatalom mennyen és földön. Az Úr megmenti mindazokat, akik valóban megtérnek és benne hisznek. Az Úr Jézus Krisztus feláldozta önmagát, hogy megmentsen minden lelket, aki elfogadja õt. A keresztre szegezték, és a drága vére kiontatott a bûnök bocsánatáért.
Feltámadt a halálból a harmadik napon, megdicsõült testben. Felment a mennybe a negyvenedik napon, és tíz napra rá elküldte Szent Szellemét. A Szent Szellem már kétezer éve a hívõkben él, és segít bennünket, hogy minél inkább Krisztus szerint valók legyünk. A Szent Szellem megtanítja minden hívõnek, hogy az ördög veszített és elítéltetett. Mindenkinek tudnia kell, hogy kevés idõ áll rendelkezésre a megmenekülésre – minden jel arra mutat, hogy az idõk végén járunk. Senki sem tudja saját bûneiért kifizetni az árat, vagy magát megmenteni. El kell fogadnunk Isten kegyelmét és az üdvösség ajándékát, miszerint Jézus Krisztus életével fizetett a kereszten. A Bibliában meg van írva a 2 Kor. 6:2-ben: „Mert õ mondja: Kellemetes idõben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idõ, ímé itt az üdvösség napja.”
1986-ban egyszer egyik keresztény családnál voltam, ahol a testvérem imádkozott értem Istenhez. Kezét vállamra tette, és hirtelen egy idegen nyelven kezdett beszélni. Arra gondoltam: „Milyen nyelven beszélhet, hiszen szavai értelmetlenek számomra?” Amikor angolul kezdte ismételgetni ugyanazt az üzenetet; akkor értettem meg... Az üzenet az Úrtól érkezett számomra: „Abba az országba fogsz menni, ahonnan származol, és az embereknek rólam fogsz beszélni.”
Hogyan szólhat ma az Úr így valakihez? Vissza kell mennem Jugoszláviába annak ellenére, hogy a hatóságok kitettek és arra utasítottak, hogy soha több ne menjek vissza? El kellett hinnem, hogy ez az üzenet Istentõl jött. Azt gondoltam: „Hogyan beszélhetnék errõl, hiszen a Bibliát is alig ismerem!” Elkezdtem naponta olvasni a Bibliát és imádkoztam hálát adva és dicsérve Istent. Tudtam, hogy küldetésem Jézus Krisztust és az Õ Igéjét hirdetnem azoknak, akik Dél-Floridában éltek, vagy turistaként oda látogattak. Bibliámmal a kezemben elmentem azokra a helyekre, ahol korábban teniszeztem, röplabdáztam és sétáltam. Sokan meglepõdtek azok közül, akik korábban ismertek, amikor Bibliával a kezemben megláttak. Bemutattam nekik az Örömhírt. Némelyek elragadtatással és élvezettel hallgattak, míg mások elégedetlenek voltak azzal, amit hallottak. Zsidó barátaim azt mondták: „Nem szeretünk Jézus Krisztusról felvilágosítást hallani másoktól, de téged meghallgatunk.” Idõt töltöttem velük, megkértek, hogy imádkozzam értük. Páran átadták életüket az Úrnak imában és nagyon boldogok voltak.
Egy idõs zsidó ember, akit évek óta ismertem, egy padon ült, illedelmesen köszöntött, és megkért, hogy üljek oda mellé. Azt mondta, hogy nehéz neki járni, és nagyon fáj a bal térde. Egyedül élt, és senkije sem volt, aki segített volna neki. Váratlanul megkért, hogy imádkozzam érte. Azt mondta, ha meggyógyul, hinni fog Jézus Krisztusban. A Bibliában azt mondja a János 20:28-29: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.”
Imádkoztam, és kértem Istent, hogy szabadítsa meg fájdalmától, és adja neki vissza egészségét. Az öreg, miközben megpróbált járni azt mondta, hogy jobban van, és botjára már nincs is szüksége. Pár nappal késõbb láttam, amit egy mellette ülõ csoportnak azt magyarázza, hogy meggyógyult, és szabadon tudja mozgatni a lábát. Azután sokan hívtak fel, és kértek, hogy beszéljek nekik Jézus Krisztusról. Hálás voltam Istennek mindnyájukért, mivel megalázták magukat szíveikben, hogy befogadják és megértsék Isten beszédét.
Ismerõseim között voltak a Caribbean Hotel tulajdonosai (ukrán gyökerekkel rendelkeztek), akik Floridába jöttek lakni. Hívõk voltak, olvasták a Bibliát, imádkoztak, hálát adtak Istennek azért, hogy mindenkit szeret, kérték, hogy mentsen meg mindenkit, és adjon nekik örök életet. Minden lélek, aki nincs a Szent Szellemmel egységben, szellemi sötétségben van, mert nem alázta meg magát Jézus Krisztus elõtt õszinte megtérés és valódi hit által.
Észrevettem, hogy a hotelben tartózkodók közül egy kanadai asszony nagyon szomorú. Valaki megkérdezte tõle, hogy mi történt. Köztudott volt, hogy a férje kórházban van. Azt válaszolta, hogy ráébredt arra, hogy férje meg fog halni – gyógyíthatatlan betegsége volt. Az orvosok azt mondták neki, hogy férje legfeljebb néhány órát él még. Beszélgettem vele és adtam neki keresztény szórólapot, hogy olvassa el, és azt mondtam neki: „Élni fog a férje.” Megkérdezte: „Kicsoda maga, hogy ilyeneket mondjon?” Elmagyaráztam neki, hogy Jézus Krisztus szolgája vagyok, és amit imában kérek, ha megegyezik az Õ akaratával, megteszi. Azt felelte, hogy nem hisz nekem. Megkérdeztem, hogy nem szeretné-e, ha házastársa élne és egészséges lenne, és javasoltam, hogy imádkozzunk együtt. Imádkoztam, hogy az Úr Jézus Krisztus tegye egészségessé a férjét, hosszabbítsa meg életét, és szívbõl megköszöntem neki, hogy mindezeket megteszi.
Tovább hirdettem az Úr Jézus Krisztust. Néhány héttel késõbb elmentem e hotel mellett. Valaki utánam kiáltott az udvarról. Megfordultam, hogy megnézzem kicsoda hív engem. Az a hölgy volt, akinek a férje a kórházban volt. Hívott, hogy menjek és látogassam meg a férjét. Amikor odaértem hozzájuk, a férfi felállt a székrõl, és lábaim elé borult. Azt mondtam neki: „Ne csinálja ezt! Gyorsan álljon fel!” Felállt és azt mondta: „Mit tegyek?” Azt kérdeztem: „Mikor mennek vissza Kanadába?” Azt felelte: „Pénteken”. Akkor azt mondtam neki: „Mondja el a családjának, barátainak, ismerõseinek, szomszédainak és ellenségeinek is, hogy az Úr Jézus Krisztus meggyógyította magát és visszaadta életét. Azt is, hogy teljes szívbõl higgyenek, és naponta olvassák a Bibliát. Ismerjék meg és kövesség Isten parancsolatait: szeresd az Urat Istened teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes értelmeddel és szolgáld õt.
Egy másik alkalommal egy hölgy lépett be és rohant a telefon felé. Nem tudta lebonyolítani a hívást és azt mondta nekünk, hogy férje lázas és azonnali segítségre van szüksége. Azt mondtam neki, hogy meggyógyul a férje, ha imádkozik velem. Megkérdezte tõlem: „Kicsoda maga, hogy ezt mondja?” Azt mondtam neki, hogy Jézus Krisztus szolgája vagyok, és amit imában kérek, ha megegyezik az Õ akaratával, megteszi. Habár nem hitt nekem, annyira kétségbe volt esve, hogy beleegyezett abba, hogy együtt imádkozzunk. Röviden imádkoztam és megkértem az Úr Jézus Krisztust, hogy kegyelme szerint adja vissza ennek az embernek az egészségét. Azt mondtam az asszonynak: „Menjen, nézze meg a férjét, és jöjjön vissza, hogy megmondja hogy van”. Hamarosan visszatért, és mindenkinek újságolta, hogy férje teljesen meggyógyult, felkelt és járt.
Amikor ezek a turisták a következõ szezonban ismét eljöttek, elmondták, hogy olvassák a Bibliát és hisznek az Úrban. Az Úr megváltoztatja azok szívét, akik igazán keresik õt, Szent Szellemét adja nekik, és újjászüli õket. Nincs különbség zsidó és nem zsidó között. Mindnyájan egyformák vagyunk Isten elõtt. Ézsaiás megprófétálta az Ézsa. 53:3-7-ben Jézus Krisztus születése elõtt kb. hatszázötven évvel: „Utált és az emberektõl elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerõje! mint aki elõl orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegségeinket õ viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentõl! És õ megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az õ útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét õ reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az õt nyírók elõtt; és száját nem nyitotta meg!” Az I.Pét.2:24 azt mondja: „Aki a mi bûneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bûnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg.”
1987 októberében történt, miközben szokásos esti imádkozásom végeztem: szellememben hallottam egy üzenetet. Azt mondta: azt szeretném, ha a Floyd hurrikán ellen szólnál. Akkoriban Dél-Floridában éltem, és tudtam, hogy a hurrikánok erõs széllel és esõzéssel járnak, valamint elpusztítják a házakat, fákat csavarnak ki, és elsöpörnek mindent, ami útjukba kerül. Nem néztem tévét és nem olvastam az újságokat, így nem tudtam, hogy ez a hurrikán útban van felénk. Másnap elmentem a gyülekezetbe, és megkérdeztem a testvéreket, hogy tudnak-e a Floyd hurrikánról. Elmagyarázták, hogy Jamaica partjainál jár, és három napon belül elérheti Floridát. Megkérdezték, hogy miért érdeklõdöm a hurrikán felõl. Elmondtam nekik, hogy az Úr utasított, hogy szóljak a Floyd hurrikán ellen, de nem tudtam hogyan és mikor. Másnap erõs szél fújt és esett az esõ. Arra a következtetésre jutottam, hogy a hurrikán elérte Floridát. Bekapcsoltam a tévében az idõjárás csatornát. A meteorológiai intézet vezetõje éppen azt mondta, hogy a Floyd hurrikán elérte Florida partjait, és már túl késõ, hogy az emberek biztonságos helyekre vonuljanak. Így folytatta: „Érthetetlen számomra, hogyan érkezett meg ennyire gyorsan. Képtelenek voltunk nyomon követni a mozgását.” Akkor egy hang azt mondta bennem: „Kelj fel gyorsan! Tedd a kezed a tévére, és szólj ellene!” Gyorsan a tévére tettem a kezem, és azt mondtam: „Floyd hurrikán, parancsolom neked az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy törj darabokra, és ne okozz kárt!” Kikapcsoltam a tévét, és hittem, hogy minden úgy lesz, ahogy imádkoztam. A szobában járkálva hálát adtam Istennek. Fél órával késõbb bekapcsoltam a tévét. Ismét az igazgató beszélt. Elmondta, hogy a hurrikán három részre szakadt; többé már nem hurrikánról van szó, és nem fog semmilyen kárt okozni. Boldogan tette hozzá: „Ez soha nem történt meg eddig. Egyáltalán nem értem.” Amikor megérkeztem a szokásos imaalkalomra a gyülekezetbe, a hívõk egy csoportja megkérdezett: „Mondd el hogyan imádkoztál!” Elmondtam nekik pontosan, hogy mi történt. Hálát adtak az Úr Jézus Krisztusnak.
Egyik nap, miközben prédikáltam, az egyik hívõ odajött hozzám és azt mondta: „Tudod-e. hogy a Michael hurrikán Nyugat-Afrika felõl Florida partjai felé közeledik, és hatalmas ereje van?” Amikor haza értem, bekapcsoltam a tévét, és láttam hogyan célozta meg a Michael hurrikán egyenesen Floridát. Rátettem kezeimet a tévére, és parancsoltam a hurrikánnak Jézus nevében, hogy változtassa meg az irányát, és forduljon észak felé. Fél órával késõbb ismét bekapcsoltam a tévét, ahol bejelentették, hogy a hurrikán 90 fokkal hirtelen északra fordult. Dicsõség és hála az Úr Jézus Krisztusnak, aki megáld bennünket, és arra kér, hogy higgyünk, engedelmesek legyünk és azt tegyük, amit parancsolt nekünk.
Tovább tanulmányoztam a Bibliát, és imádságban idõztem. Sokszor elcsodálkoztam Jugoszlávián. Nekem kell-e elmondani mindenkinek Isten üzenetét, és ismertté tennem az Úr Jézus Krisztust? Folyamatosan prédikáltam a turistáknak a parkokban, a tengerparton és azoknak, akik Dél-Floridába költöztek.
Bennünk, akik megkaptuk a Szent Szellemet, Isten uralkodik, mert Istentõl születtünk, az Õ Egyházától. Pál apostol a Szent Szellemtõl ihletve azt mondja az I. Kor. 6:19-20-ban: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentõl nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsõítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.”
1990 nyarán eldöntöttem, hogy visszatérek Jugoszláviába. Huszonhárom év telt el azóta, hogy elhagytam szülõhazámat. Azon tûnõdtem, hogy vajon fogok-e találkozni ismerõseimmel és régi barátaimmal, és vajon meg fognak-e ismerni. Az is lehet, hogy saját családom sem fog megismerni. Esti imámban kérdeztem az Urat, hogy mit mondjak, és hol kezdjem. Megkértem, hogy kegyelméhez mérten álomban vagy látomásban válaszoljon, és mondja meg nekem, hogy mit tegyek. Miközben aludtam, hallottam, amit egy hang ezt mondja: „Szólnod kell a beszédeimet, nekik pedig hallgatniuk kell. Te csak szóld az én szavaimat.” Másnap reggel elindultam Belgrád felé. A repülõgépen elmondtam az Úr üzenetét az utasoknak. Sokan boldogan hallgattak. Útközben a repülõ megállt Zágrábban, ami lehetõvé tette számomra, hogy bemutassam az evangéliumot a pilótáknak és légiutas-kísérõknek.
Nem sokkal azután, hogy Belgrádba érkeztem, elmentem a rádióba, és beszéltem az igazgatóval, hogy szeretnék beszélni a hallgatóknak az igazi istenhitrõl. Az egyik adás vendége voltam egy órán keresztül, amit elkezdtek sugározni különbözõ városok rádió és tévé adói is. A volt Jugoszlávia sok területén segítettem Bibliák osztásában is.
A Bibliát olvasva és hallgatva hitet kapunk Istentõl, mert az Úr Jézus Krisztussal találkozunk. Akkor biztosan tudjuk, hogy meg kell térnünk bûneinkbõl, és meg kell nyitnunk szíveinket Isten elõtt, ahogy meg van írva. Így kegyelmébõl Isten gyermekeivé válunk az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által.
Miközben naponta a volt jugoszláv fõváros fõutcáján prédikáltam, egy csoport gyûlt körém, hogy hallgassa Jézus Krisztus evangéliumát. Amint nyitott Bibliámmal ott álltam, és prédikáltam Isten igéjét, egy másik csoport közeledett felém. Mások a hátam mögé álltak, hogy ne menekülhessek. Két férfi méteres, kihegyezett botokkal jött felém, hogy hasba vágjon. Ekkor az egyik merénylõ elment és azt mondta: „Semmi közöm ennek az embernek a megöléséhez. Nektek sincs semmi okotok megölni.” Nem hallgattak rá, hanem közelebb jöttek hosszú botjaikkal. Azt mondtam nekik, hogy hallgassanak a barátjukra. Megkérdeztem õket: „Miért rohantok a pokolba? Oda mentek, ha nem tértek meg Jézus Krisztus nevében. Meg akartok ölni, de én itt vagyok, hogy elmondjam nektek, hogy Isten mennyire szeret benneteket, és meg akar menteni titeket.” Éreztem, ahogy a fogvatartóm keze enged, én pedig szabadon mehettem el. Folytattam utam néhány sarokkal odébb, ahol ismét elkezdtem prédikálni. Mindez 1991-ben történt. Nem sokkal ezután a fõutcától egy sarokra levõ téren prédikáltam. Három huszonéves odajött hozzám, egyikük kivette a mikrofont a kezembõl és a fejemhez vágta. A második vett egy botot és a fejemen törte ketté. A harmadik hátulról jött és az arcomba vágott. Állva tudtam maradni, ahogy ott hagytak engem, hogy azután a hallgatóságot vegyék célba. Az emberek kettéváltak és elkezdtek egymással harcolni. Ott álltam, és imádkoztam az Atyához, hogy hozzon békét közéjük. Másnap visszamentem, hogy az evangéliumot hirdessem. Az emberek csodálkozva látták, hogy az Úr visszavitt oda. Az evangélium ellenségei kint voltak, hogy megöljenek, én pedig imádkoztam, hogy Jézus védjen meg engem.
Abban az évben tört ki a háború, én pedig tovább prédikáltam különbözõ városokban. Egyik nap, amikor két keresztény testvéremmel beszéltem, elmagyaráztam nekik, hogy néhány bank csõdbe ment. Ezt hallottam valakitõl, és biztos voltam benne, hogy másnap hosszú sorok állnak majd korán reggel várva a bank nyitását. Két testvéremmel megegyeztünk, hogy elmegyünk evangéliumi szóróanyagot osztani az embereknek, és beszélünk nekik Jézus Krisztusról. Január volt, és nagyon hideg. A hõmérséklet a metszõ szél miatt mínusz 25 fok volt. Vártam õket, de késtek, én pedig majdnem megfagytam. Amikor testvéreim megérkeztek, meg akartam kérdezni miért késtek, de nem tudtam megszólalni. Hirtelen azt hittem, hogy semmit sem tehetek önmagamért. Elkezdtem imádkozni és Istent dicsérni a szívem mélyén. Lassan kinyílt a szám, felemeltem a kezem és segítségül hívtam Istent és az Úr Jézus Krisztust. Azonnal érthetõen beszéltem és kellemes melegem lett. A hõmérséklet nyárinak tûnt számomra. Mindenki engem nézett, én pedig azt mondtam: „Kettesével odamehetünk különbözõ csoportokhoz, akik a sorban a bank nyitására várnak.” Reggel hat óra volt, amikor elkezdtük a szórólapokat osztani. Az emberek észrevették, hogy a kezemen nem volt kesztyû, mégse fáztam. Rám néztek, elvették az evangéliumi szórólapot, és a zsebükbe csúsztatták. A szórólaposztás után megálltam egy helyen, ahonnan mindenki jól hallhatott, és Urunkról, hatalmas szeretetérõl és kegyelmérõl beszéltem, hogy mindenki hallja. Hiszem, hogy azok az emberek elcsodálkoztak azon, hogyan érezhettem magam kellemesen és melegen a hideg idõ ellenére.
Ezután eldöntöttük, hogy elmegyünk egy másik bankhoz, hogy prédikáljunk és szóróanyagot osszunk. Az emberek látták, hogy kellemesen érzem magam és kesztyû nélkül sem fázom. Páran azt mondták, hogy hallottak a rádióban az evangéliumot hirdetni, és láttak szószékemmel az utcán, amikor Amerikából Európába érkeztem. Végül hazamentem, hogy pihenjek egy keveset. A szép, meleg szobámban annyira fáztam. Azt mondtam: „Mi történt Uram? Amikor kint voltam a hidegben, melegen tartottál. Itt pedig fázom.” Az Úr azt mondta: „Most már nincs rám szükséged!” Az Úr tudja, hogy mikor segítsen nekünk. Ott van, hogy különbözõ helyzetekben segítsen, és szent nevében többek legyünk, mint gyõztesek.
Egyik nap, amikor Jugoszlávia fõvárosának utcáin prédikáltam, az elnök emberei közül az egyik azt mondta nekem: „Miért nem beszélsz az elnöknek Jézus Krisztusról?” Habár sok testõr vette körül, mégis odajutottam az elnökhöz Bibliámmal a kezemben. Majdnem szemtõl szemben álltunk. Szemébe néztem, lehajtotta a fejét, és nem mondott semmit. Az Úr adott egy üzenetet, amit elmondtam neki: „A pokolra jutsz, ha nem térsz meg és nem hiszel Jézus Krisztusban, és nem hagyod abba a háborúzást.” Folyamatosan mondtam, amit az Úr a szívemre helyezett, miközben egymás mellett haladtunk úgy harminc méteren keresztül.
Amint már említettem, 1967-ben nem voltam egészen huszonkét éves, amikor egy szövetségi bíró ítélete miatt el kellett hagynom Jugoszláviát. Ennek az volt az oka, hogy amikor a bíró irodájában beszélgettünk, azt mondtam neki, hogy a kommunizmus a legrosszabb rendszer, ami Jugoszláviában uralkodhat. Azért nem börtönöztetett be vagy öletett meg, mert egyik professzorom volt a fõiskolán, de elmondta, ha visszatérek le fognak tartóztatni, és életfogytiglani börtönre ítélnek, vagy kivégeznek. Huszonöt évvel késõbb, amikor visszatértem Jugoszláviába, elhatároztam, hogy megkeresem õt. Elmentem arra a bíróságra, ahol korábban bíróként dolgozott. Beszéltem a fiával, aki megadta nekem a címét és telefonszámát. Meglátogattam. Akkorra már 82 éves volt. Azt mondta nekem: „Mit akar?” Azt mondtam neki: „Bajo Jecmenica vagyok, sok évvel ezelõtt hagytam el az országot, és most visszajöttem.” Félelem tükrözõdött az arcán, de én folytattam: „Ne féljen, mert nagyon jó dolgot tett velem.” Erre õ: „Hogy lehet?” Azt feleltem: „Elmenekültem az országból, és Floridában éltem. Találkoztam Istennel, és hívõ lettem. Az Úr vezetésére tértem vissza, hogy elmondjam önnek, hogyan lehet maga is hívõ.” „Aha!” – mondta, „ne mondja ezt nekem, hiszen látja mennyi probléma van az országban; a háború is kitört. Miért nem segít nekünk Isten?” Azt mondtam: „Nem segít, mert nem kéri! Nem fordul hozzá. Nincs megbékélve Istennel.” Elmagyaráztam neki az üdvösség üzenetét, és akkor megnyitotta a szívét Jézus elõtt. Evangéliumi szóróanyagot és Bibliát adtam neki.
Elmentem egy rendõrõrsre az útlevelemért, de várnom kellett. Azt mondták, hogy menjek egy másik szobába. Miközben ott ültem, négy rendõr jött be, letartóztattak, beraktak autójukba és elvittek egy börtönbe. Megkérdeztem, hogy milyen alapon zárnak börtönbe. Belenézve papírjaikba megállapították, hogy hiba történt, hiszen a katonai bíróságon kellene lennem. Hívták a katonai rendõrséget, és két óra múlva átvittek a katonai börtönbe. Amikor egyedül maradtam a cellámban, imádkozni kezdtem az Úrhoz, hogy vigyen ki innen. Vissza akartam menni az evangéliumot hirdetni. Amikor megjelentem a bíróság elõtt, kihallgattak. Kezükben volt egy levél, amit évekkel ezelõtt írtam nekik, hogy engedjék ki a szüleimet a börtönbõl, akiket azért tartóztattak le, mert elhagytam Jugoszláviát, és nem szolgáltam a hadseregben. A bíró azt mondta nekem, hogy a törvények szerint el fog ítélni. Azt mondtam neki: „Igen, elvárom, hogy ezt tegye, hiszen ön fölött is van egy bíró.” Azt mondta: „Kicsoda bíró felettem?” Azt mondtam: „Az Úr Jézus Krisztus!” Elkezdet velem ordítani, hogy maradjak csendben, de tovább folytattam. Végül félbeszakította a tárgyalást, és azt mondta nekem, hogy beszéljek neki még az Úr Jézus Krisztusról. Körülbelül tíz percnyi prédikáció után megnyitotta a szívét Jézus Krisztus elõtt. Tele volt örömmel. Amikor a tárgyalás tovább folytatódott, azt mondta, hogy mindent meg fog értem tenni, és szabadon bocsátott. A háború kitörése után egy évvel szörnyû dolgok történtek. Az ország szétszakadt és sokan meghaltak. A bíró örömmel fogadott, és beszélgettünk. Volt számára egy Bibliám, de az országon nem tudtam segíteni.
Dicsõség Istennek! Az Úr megérinti az emberek szívét. Beszélj a kormányban levõknek, és mindenkinek Jézusról és feléjük érzett szeretetérõl!
Utazásom során eljutottam egy jugoszláv hotelbe, ahol boszniai menekülteket fogadtak be, akik a háború elõl menekültek és mindenüket elvesztették. Bementem a hotel egyik szobájába, ahol egy tíztagú család élt a gyermekeivel. Azt mondtam nekik, hogy meg kell térniük Jézus Krisztus nevében. Egy öreg szomorú hangon mondta nekem: „Prédikátor, mondja meg nekem, miért történt mindez? Mindenünket elvesztettük, és most itt vagyunk úgy, hogy életünknek bármi értelme is volna. Miért engedte meg mindezt Isten?” Elmondtam neki, mit mond Isten igéje az V. Mózes 18:10-12-ben és az Ézsaiás 47:12-13-ban. Mózes elmondta, hogy minden ember, aki okkult dolgokkal foglalkozik, gonoszt cselekszik. Az emberek elveszítették otthonaikat, munkahelyeiket felégették és semmijük sem maradt. Voltak, akiket meggyilkoltak, és voltak, akik megmenekültek. Azt mondtam: „Most mondjátok meg nekem, hogy ismertek-e olyan családokat ott, ahol Boszniában laktatok, akik ilyen dolgokat tettek, akik varázslásban és boszorkányságban vettek részt.” A férfi azt felelte: „Tudom, hogy sok otthonban tettek ilyeneket.”
Mindannak aki meghallgat, annak azt üzenem, hogy ha részt vett az ördög munkájában, varázslásban, boszorkányságban, kártyavetésben, csillagjóslásban, horoszkópokban vagy bármi ehhez hasonlóban, hogy HAGYJA ABBA, térjen meg, és mondja el Istennek az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy sajnálja. Kérjen az Úrtól bocsánatot, és kérje azt, hogy mossa meg drága vérével, tisztítsa meg, szabadítsa meg, hogy Isten gyermekévé válhasson. A rádióban és a tévében olyan sok a varázslás. Ezek a dolgok azért vannak jelen, hogy egyre mélyebbre vigyék az embereket az ördög birodalmában, és minél távolabb Istentõl. Az ördög ezen megszállottjai nem is gondolnak a Jézus Krisztus nevében való megtérésre, sem arra, hogy Isten igéjében higgyenek, és áldott emberekké váljanak. Mindenki számára fontos, hogy abbahagyja az ördögi tevékenységeket.
A férfi belátta, hogy Isten jó.
Ennek a hotelnek egy másik szobájában volt egy másik család, akiknek két lányuk volt. Az egyik húsz, a másik negyven éves volt. Ahogy odamentem hozzájuk, a fiatalabb azt mondta nekem: „Vak vagyok.” Azt kérdeztem tõle: „Hiszed-e azt, hogy az Úr Jézus Krisztus vissza tudja adni a látásodat?” „Igen” – felelte, „Hiszem.” Azt mondtam neki, hogy tegye kezét a szemére. Kezem az õ kezére tettem, és azt mondtam: „Szemek nyíljatok meg most Jézus Krisztus nevére!” Levettem a kezem, mire azt mondta: „Ó, mindent látok.” A szobában mindenkit betöltött az öröm.
A negyven éves lány azt mondta, hogy szörnyû fejfájása van. Ránéztem, és azt mondtam: „De te boszorkány vagy.” Azt mondta: „Igen.” Azt mondtam: „Miért teszed ezt?” Azt felelte: „Már régóta ezzel foglalkozom.” Azt válaszoltam: „Azt kell tenned, hogy megtérsz Jézus Krisztus nevében, és elhagyod az ördögöt. Elõször is nyisd meg a szíved teljesen Jézus Krisztus elõtt, és mondd el az Úrnak, hogy sajnálod azt, hogy az ördögnek szolgáltál, és megtérsz.” Végighallgatta az üdvösség üzenetét a szobában levõkkel együtt, megtért, megvallva, hogy Jézus Krisztus Úr és Megváltó. Azután parancsoltam az ördögnek Urunk Jézus nevében, hogy hagyja el az asszonyt. Abban a pillanatban meggyógyult és betelt örömmel. Az egész család többet akart tudni Jézus Krisztusról, úgyhogy adtam nekik egy Újszövetséget, és elmentem.
Két héttel késõbb a hotel közelében jártam, és találkoztam azzal a lánnyal, aki vak volt. Azt mondta: „Én vagyok az, aki vak voltam, akiért imádkoztál, és visszakaptam a látásom.” Azt mondtam: „Köszönöm Istennek. Most el kell mondanod mindenkinek, amit az Úr Jézus Krisztus tett veled.” Azt felelte: „Teljesen meggyógyultam. Egy hónapon belül visszamegyek Boszniába.” Azt mondtam: „Ott mindenki tudja, hogy vak voltál, tehát mondd el nekik, hogy az Úr Jézus Krisztus meggyógyított és visszaadta látásodat!” Dicsõség Istennek!
Hétvégéken fogtam összecsukható szószékemet, amit hangosbeszélõmmel együtt egy hatalmas bõröndbe tettem, majd busszal elmentem a jugoszláv fõvárosból egy fürdõhelyre. Ott prédikáltam, és evangéliumi szórólapokat osztottam. Általában öt-hat órán keresztül prédikáltam, ami alatt sokan meggyógyultak, megszabadultak Isten hatalmas áldásai következtében.
Egyik nap odajött hozzám hét fiatal hölgy, és az egyik ezt mondta nekem: „Barátnõm három éve annyira depressziós, hogy nem tud mosolyogni sem.” A hölgy a posztereket olvasta, amelyek a szószéken függtek. Az egyiken a gyógyulásról, a másikon az üdvösségrõl volt üzenet. Megkérdezte: „Tényleg igaz, amit olvasok?” Azt válaszoltam: „Igen, ez az igazság. Isten meg tud gyógyítani, ha hiszel benne és megtérsz.” Azt mondta: „Szeretném megnyitni a szívem elõtte.” Elmondta a megtérõk imáját, és Jézus Krisztus nevében parancsoltam a gonosz szellemeknek, hogy hagyják el a nõt. Abban a pillanatban megszabadult. Mosolygott, és annyira megtelt örömmel, hogy futkározott, ugrált és mondta a többieknek, hogy mennyire boldog. Három éve elõször mosolygott. Micsoda öröm volt ott!
Nyolc éven keresztül hirdettem ott az Evangéliumot, de a NATO bombázások kezdetekor abba kellett hagynom. Úgy százötven méterrel arrébb mentem, és ott prédikáltam, szórólapot osztottam és Újszövetséget. Hétvégeken sokan fogadták el az evangélium üzenetét, mialatt arra jártak. Dicsõség Istennek!
Egyszer a helyi buszmegállóban adtam egy szórólapot az egyik ott álló hölgynek. Azt mondta nekem: „Hallottam, amint egy ember az evangéliumot prédikálja egy fürdõhelyen.” Magamra gondoltam, de nem értettem, miért nem ismer fel, tehát megkérdeztem tõle: „Hogy nézett ki az a férfi?” „Nem tudom megmondani, mert olyan fény volt körülötte, mint a nap” Megjött a busza és elment.
A vasútállomáson sok utasnak prédikáltam. A rendõrség bevitt a helyi õrsre, hogy töltsek ki egy nyomtatványt, azonosítsam magam, hogy letartóztathassanak. Ahogy ott álltak mellettem, egyikük hangosan mondta: „Ki küldött ebbe az országba?” Elkezdtem magyarázni, de a rendõrfõnök azt mondta: „Isten küldte.” Átmentek egy másik szobába, és néhány perc múlva visszajöttek, és elnézést kértek azért, hogy letartóztattak. Adtam nekik evangéliumi szórólapokat és Bibliákat. Azt tanácsolták, hogy ha nyilvánosan beszélek, tájékoztassam elõre a rendõrséget, hogy megvédhessenek.
Egyik nap az egyik Magyarországhoz és Horvátországhoz közeli városban prédikáltam, amikor a rendõrök beültettek az autójukba, és elvittek az õrsre. Kihallgatásom alatt eljutottak arra a döntésre, hogy keresztények legyenek. Adtam nekik hat Újszövetséget. Dicsõség Istennek!
A háború zajlott, és nem volt elegendõ élelmiszer. Néha napokig nem volt mit enni. Helyenként csak kenyér volt reggelente. Egy nap, amikor kenyeret kerestem, azt mondták az emberek, hogy elfogyott. Mondtam nekik, hogy keressenek, mert biztos van még ott számomra. Megdöbbentek, amikor újra megnézték, és olyan kenyeret találtak, amirõl õk sem tudtak. Két kenyérre volt szükségem, hogy megosszam egy testvéremmel, õk pedig kettõt találtak. Isten betölti szükségeinket. „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Õ gazdagsága szerint dicsõségesen a Krisztus Jézusban.” Fil. 4:19
Mialatt unokatestvéremmel utaztunk nagynénémhez a bosnyák határ mellé, egy férfi megállított bennünket, és megkért, hogy vigyük magunkkal. Amikor megérkeztünk, a nagynéném adott a férfinak egy üveg whiskyt, és azt mondta neki, hogy szolgálja ki magát, mivel õ gyengén lát. Az emberek elkezdtek gyülekezni nagynéném házánál, amikor meghallották, hogy eljöttem az evangéliumot hirdetni. Úgy három órán keresztül prédikáltam, majd megkérdeztem, hogy van-e valaki, aki át szeretné adni szívét Krisztusnak. A részeg férfi azt mondta: „Én szeretném átadni a szívemet Jézusnak.” Elmondtam a megtérõk imáját vele a többiekkel együtt, és ránéztem. Ott ült és engem nézett. Megkérdeztem tõle: „Mit történt veled?” Azt mondta: „Megrázott az áram. Józan vagyok.” Mindenki megnyitotta a szívét az Úr Jézus elõtt.
Miközben ott voltam a nagynénémnél, egy asszony elhozta béna anyját, aki nagyon nehezen tudott járni, és a közelemben levõ padra fektette. Imádkoztam érte Jézus nevében. A következõ pillanatban tudtam, hogy az asszony megkapta a gyógyulást. Megkérdeztem: „Tud beszélni?” Azt felelte: „Igen, tudok.” Azután elmondta a megtérõk imáját, és megnyitotta szívét Jézus Krisztusnak. Mindenki örvendezett az Úrban.
Elmentem meglátogatni a legidõsebb nõvéremet és férjét. Amikor megérkeztem, a nõvérem sírt, és amikor megkérdeztem, hogy mi történt, azt mondta, hogy meghalt a férje. „Nem látod a férjemet?” – kérdezte õ. „De látom, hogy pihen.” – válaszoltam „Nem.” – felelte, „Meghalt!” Rátettem a kezemet a férfi homlokára, és imában kértem Istent, hogy adja vissza az életét, ezekkel a szavakkal: „Add vissza a lelkét és a szellemét!”, majd hozzátettem: „Uram köszönöm neked Jézus Krisztus nevében!” Néhány perccel késõbb felugrott a kanapéról és azt mondta: „Annyira jól látok, minden olyan világos számomra, és tele vagyok erõvel.” Azután bement a szobába, megtapogatta testét és azt mondta: „Élek!” Azt mondta: „Köszönöm Istenem!” Újra és újra. Azután bement a városba, és elmondta az embereknek, hogy meghalt, de Isten visszahozta az életbe. Micsoda nagyszerû bizonysága Istennek, hogy õ mennyire hatalmas csodákat tesz.
Visszatértem Belgrádba még aznap, és meglátogattam egy keresztény családot. Találkoztam egy idõs prédikátorral, és arról beszélgettünk, hogy mi mindent tett az Úr. Azt mondta: „Az Úr hatalmas csodákat fog ebben az országban is tenni. Hálás vagyok Istennek, hogy elküldött téged ide, hogy hirdesd az Õ nevét és dicsõségét.” Azt mondtam: „Van egy problémám. Nincs hol laknom. Nincs pénzem.” Azt mondta: „Ne aggódj e miatt. Van egy lakásom számodra úgy másfél kilométerre, és addig maradhatsz, amíg csak akarsz. Nem kell fizetned semmit.” A lakás központi helyen feküdt. Az Úr valóban megáldott, és megígérte, hogy ajtót nyit elõttem, hogy eljussak a rádióba és a tévébe, és az ehhez szükséges összes pénzrõl gondoskodni fog. Habár a szerb valuta elvesztette az értékét az inflációban, az Úr tényleg megáldott mindennel, amire szükségem volt. Elkezdtem saját rádió- és tévéprogramjaimat. Az Úr csodákat tett, és lehetõvé tette, hogy hogy vásárolni tudjak mûsoridõt és szerzõdéseket köthessek azért, hogy az evangéliumot prédikálhassam, jóllehet akkoriban nem volt még saját telefonom, és autóm sem.
Ezalatt az idõ alatt kilenc rádióprogramom volt Szerbia különbözõ városaiban, világi adókon. Sõt meghívtak, hogy vendég legyek az egyik fõ rádiócsatorna mûholdas adásában. Mindezt szerbül sugározták.
A mûsor sugárzását megelõzõen a hírmûsor bemondója beszélt ötéves lányáról, aki nagyon beteg volt, és magas volt a láza. Kérésére imádkoztam érte. A hírek beolvasása után felhívta a feleségét, aki csodálkozva mondta, hogy a lányuk teljesen meggyógyult, és megkérdezte, nem tudja-e, hogy mi történt. Azt mondta: „Tudom.” Letette a kagylót, és elmondta a hallgatóknak részletesen, hogy mi történt. Telefonhívások érkeztek Németországból, Oroszországból, Szerbiából és Afrikából is. Körülbelül három órán keresztül zajlott mindez. Nagy volt az izgalom, hogy mit tett az Úr Jézus Krisztus. Meghívtak, hogy még abban az évben menjek vissza még 5 alkalommal prédikálni. A helyi tévé és rádió e szegmensében kilenc éven keresztül prédikáltam Isten igéjét. Ezen kívül utazgattam és nyilvános helyeken és gyülekezetekben prédikáltam, többek között Romániában, Németországban és Franciaországban.
Miután hazatértem egyik utamról, azt az üzenetet kaptam, hogy vegyem fel a kapcsolatot azzal az emberrel, aki a vallási ügyekért felelõs. Beszélt nekem egy nõrõl, aki nagyon jelentõs jogi képviselõ volt a Szövetségi Épületben, és aki mély szomorúságtól szenvedett harminckilenc éves öccse halála miatt. Öccse közismert orvos volt. Mivel nem tudta legyõzni a gyászt, megkérdezte barátait, hogy nem ismernek-e valakit, aki segíteni tudna rajta. Emberünk elmondta neki, hogy ismeri ugyan az összes vallás vezetõjét, de van egy ember, aki ismeri az Urat, és képes segíteni rajta. Meghívtak, hogy menjek el a Szövetségi Épületbe, ahol találkozhatok ezzel az asszonnyal az irodájában. Imádkoztam érte, és elmagyaráztam neki az üdvösség üzenetét. Megnyitotta a szívét Jézus Krisztus elõtt, és megvallotta Urának és Megváltójának. Abban a pillanatban elhagyta õt a gyásznak a terhe, és az Úr Jézusban újteremtés lett. A találkozó elõtt elmondta, hogy korábban megpróbálta saját erejébõl legyõzni a szomorúságot azáltal, hogy minden nap, korán reggel mielõtt munkába indult volna, gyertyákat gyújtott egy helyi tradicionális templomban, de semmi haszna nem volt. Néhány hónappal e találkozó után beszéltem a vallási ügyek felelõsével, és érdeklõdtem e hölgy felõl. Azt felelte, hogy az asszony növekszik az Úrban.
Az Úr hatalmas csodát tett, mialatt Macedóniában voltam. Megengedte, hogy a legnagyobb tévécsatornában szerepeljek, amelyet az egész országban fogni lehetett. Miközben prédikáltam az evangéliumot, tudomásomra jutott, hogy az egyik alkalmazott beteg. A mûsort vezetõ hölgy azt mondta nekem: „Miért nem imádkozik a munkatársunkért? Ha hisz az Úr Jézus Krisztusban, és az Õ szolgája, akkor kell, hogy legyen annyi ereje, hogy imádkozzon érte, és õ meggyógyul.” Azt mondtam: „Igen, fogok érte imádkozni. Hívja ide.” Imádkoztam érte Jézus Krisztus nevében, hogy az Úr gyógyítsa meg, és meggyógyult. Elvette az evangéliumi szórólapomat. Tájékoztattam a nézõket, hogy a Skopjei Keresztény Gyülekezetben leszek a fõvárosban. Amikor megérkeztem a gyülekezetbe, és elkezdtem prédikálni, az emberek egyre csak jöttek. A gyülekezet megtelt emberekkel. Az Úr és a Szent Szellem megérintette, meggyógyította és megszabadította õket. Bizonyságot tettek, és még csak közel se jöttek hozzám, hogy rájuk tegyem a kezem. A Szent Szellem volt ott, aki ismerte szükségeiket, Isten pedig meggyógyította õket. Dicsõség Istennek! Halleluja! Emberek jöttek oda hozzám, beleértve gyerekeket is, különbözõ szükségeikkel. Szükségük volt látásra, a varázslásból való szabadulásra, stb. Az Úr meggyógyította õket. Bárcsak lett volna idõm meglátogatni õket otthonaikban, de az idõ nem engedte.
Miközben imádkoztam a tévében az emberek szükségeiért, az emberek telefonáltak, hogy az Úr Jézus Krisztus meggyógyította õket. Olyanokat, akik hosszú évekig szenvedtek. Legnagyobb meglepetésemre, néhányan személyesen eljöttek, hogy találkozzanak velem a mûsor végére, hogy imádkozzam értük.
Mialatt egy pásztor- és prédikátorkonferencia résztvevõje voltam Macedóniában, egy Kansas Citybõl érkezett pásztor odajött hozzám, hogy imádkozzon értem. Kenet alatt beszélt, és én nagyon figyeltem. Az üzenet az Úrtól jött hozzám. Az Úr azt mondta: „Felkentelek téged, hogy elmenj a népemhez, és hirdesd dicsõségemet, közöld kenetemet azokkal, akiket szeretek, és akik felé szolgálni akarok, de nincs elég erejük. Egy jelet fogok neked adni.” Nem tudtam pontosan, hogy az Úr mit értett azalatt, hogy jelet ad nekem, de másnap meghívást kaptam a helyi keresztény gyülekezetbe.
Ahogy befejeztem az üzenetet, egy asszony jött oda hozzám lányával. Megkérdeztem: „Talán Jézusnak akarjátok átadni a szíveteket” Az anya azt mondta: „Nem tudom, lányom úgy született, hogy nem tud beszélni és nem hall.” Erre azt mondtam neki: „Most Jézus Krisztus nevében hallani és beszélni fog.” Miután imádkoztam, meggyógyult, és azonnal elkezdte ismételni, amit az anyja mondott. Micsoda csoda! Ez volt számomra az a jel, ami elpecsételte mindazt, amit az Úr megmutatott nekem, hogy elküld engem, hogy elvigyem ezt a két üzenetet a népének.
Ahogy visszatértem Szerbiába, különbözõ gyülekezetek pásztoraival beszéltem, és elmondtam nekik azt a két üzenetet, amelyet az Úr nekem mondott. Néhányan vonakodtak, de mások fogadtak. Az üzenet végén, amit prédikáltam, az Úr szólt hozzám: „Most azok, akiket fel akarok kenni, ide fognak jönni eléd, hogy imádkozz értük.” Öt hívõ jött elõre és ugyanazt kérte, hogy imádkozzam kenetért az õ szolgálatukhoz. Elõrejött egy fiatalember akitõl megkérdeztem, hogy miért imádkozzam érte. Azt mondta: „Szükségem van kenetre a szolgálathoz.” Csodálatos, amit az Úr cselekszik. Az Úr azt szeretné, ha ismernénk céljait, betöltenénk tervét, értenénk mit mond és hallanánk hangját, hogy akarata szerint megtegyük, amit mond. Akkor óriási lesz az áldás. Dicsõség Istennek!
Éppen befejeztem prédikációmat a kragujeváci autógyárban. Megérkeztem a város központjába a helyi buszállomásra. Felismertem az evangélium hirdetésének lehetõségét. Odajött hozzám egy ember Jézus nevét átkozva, és azt mondta, hogy meg fog ölni. Egyenesen felém tartott. Megkértem, hogy mondja meg a nevét. Csendben maradt. Ránéztem és Sátánhoz szóltam: „Tudod, hogy hatalmam van feletted Jézus nevében, hogy megkötözzelek és megparancsoljam, hogy távozz.” Abban a pillanatban az ember térdre esett a betonon, kezét magasra emelve, hangosan dicsérte Jézus Krisztust, és körülötte mindenki azt mondta: „Csoda történt!” Tovább folytattam Isten dicséretét és a hálaadást, amiért megszabadította ezt az embert a Sátán hatalmából.
Belgrádban, a fõvárosban nyugtalanság volt. Az utcán katonai tankok és diákok gyûltek össze a tereken. Több ezer ember hallgatta a vezetõket, akik az akkori kormány ellen akartak harcolni. Egyik este az Úr szólt hozzám. „Miért nem mész a központba, és miért nem imádkozol ott?” Másnap délután négy óra felé miközben prédikáltam, láttam, amint az egyik vezetõ a tér felé tart, és emberek követik. Akkor a fõutca üres volt, de az Úr hirtelen a szívemhez szólt: „Térdelj le és imádkozz!” Letérdeltem imádkozni, de amikor felkeltem, nem láttam senkit magam körül. Katonai tankok álltak vissza helyeikre, és emberek szóródtak szét a környéken.
Egy nap elmentem Boszniába, hogy Pale városka háború sújtotta övezetében prédikáljak egy félórás mûsorban. Onnan a katonai kórházba mentem, hogy imádkozzam a sebesült katonákért. Egyik katona nem hitt, és nem akarta, hogy imádkozzam érte. Egy hét múlva ismét elmentem, hogy meglátogassam a katonákat. A nõvérek mosolyogtak, és elmondták, hogy mindnyájan gyógyultan távoztak, kivéve a hitetlen katonát.
1996 júniusában sok olyan különbözõ vallási hátterû ember élt Macedónia fõvárosában, akik még soha nem hallottak Jézus Krisztusról. Miközben egy tévémûsorban szerepeltem, megkértem a nézõket, hogy másnap jöjjenek az Ipari Csarnokba. Az emberek jöttek áldásért. Vakok, anyák beteg gyermekeikkel, süketek, aktív boszorkányok és vallási vezetõk által megkötözöttek is érkeztek. Körülbelül tizenöt percen keresztül prédikáltam, és elmondtam, hogy nyissák meg szívüket Jézus elõtt, és térjenek meg gonosz útjaikról. Elmondták a megtérõk imáját. Imádkoztam egy emberért, akinek agyvérzése volt, és nem látott. Mindenki kíváncsian figyelt. Imádkoztam az agyáért, rátettem kezemet a szemeire és dicsértem az Úr Jézus Krisztust, hogy visszaadja a látását. Amikor elvettem a kezemet, azt mondta, hogy lát. Teljes volt az öröm, és az emberek táncra perdültek ezek után. Hívtam a süketeket. Megérintettem egy tizennégy éves fiút, aki születése óta süket volt, és az Úr Jézus Krisztus azonnal meggyógyította. Szaladva kiabálta, hogy hall. Négy órán keresztül voltam ott. A Szent Szellem hatalmasan munkálkodott a tömegben. Az emberek nem akartak elengedni. De volt egy korábbi elkötelezettségem egy tévémûsor felé. A tömeg olyan nagy volt, hogy alig tudtam keresztülverekedni magam rajta.
1999-ben a NATO elkezdte bombázni Szerbia-Montenegrót. Hetvenhét napig tartott. A bombázás következtében épületek semmisültek meg, emberek haltak és sérültek meg. A nyugtalanság miatt nem mehettem nyilvános helyekre vagy bizonyos területekre, így eldöntöttem, hogy átmegyek Montenegróba. Elkezdtem a rádióban, nyilvános helyeken és iskolákban prédikálni. Hat hónap múlva tértem vissza Szerbiába. Egy nap egy New Jerseybõl érkezett testvérrel találkoztam, aki szerb származású volt, és együtt imádkoztunk. Volt egy igéje az Úrtól számomra. Az üzenet arról szólt, hogy hagyjam el Jugoszláviát, és menjek a világ más részeire is, hogy millióknak prédikáljam az evangéliumot, és az Úr azt is mondta: „Hatalmasabb csodákat fogok rajtad keresztül tenni, mint eddig.” Jugoszláviából Párizsba mentem három hétre, ahol az egyik rádióadó két mûsorában szerepeltem. Tudtam, hogy nem kell Párizsban maradnom, így elmentem Dél-Floridába, az Egyesült Államokba. Itt vagyok, hogy hirdessem Isten dicsõségét, és átadjam a kenetet, ahogy az Úr mondta nekem. Az Õ kenete azokon van, akik szeretik õt, és hajlandóak szolgálni neki, de nincs erejük. Hálás vagyok az Úrnak, hogy megadta nekem a lehetõséget, mert szeretné megáldani népét. Dicsõség az Úrnak!
Péter azt mondja az Ap.Csel. 4:12-ben: „És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Amikor Jézus Krisztus meghalt a kereszten, hogy mindenkit megmentsen, kiontotta drága vérét a bûnök bocsánatáért. Amikor az Úr Jézus Krisztus meghalt a kereszten, mindnyájan meghaltunk vele együtt régi bûnös természetünknek. Meg kell alázni önmagunkat, és meg kell térni bûnükbõl (a hitetlenségbõl), kérve az Úr Jézus Krisztust, hogy bocsásson meg nekünk, és tisztítson meg minden bûntõl, és váltson meg minket régi életünkbõl. Itt az idõ számodra is, hogy elfogadd Isten életét, és egyik gyermekévé válj, és kérd, hogy töltsön be az Õ Szent Szellemével. Ne engedd, hogy bárki is visszatartson! Akik nem térnek meg, azok önmagukat ítélik a pokolra, és utána a tûz tavára. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. Aki hiszen õ benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3:16-18) Csak Jézus Krisztus adhat nekünk isteni életet. Szellemét a mi szellemünkbe helyezi, és akkor Istentõl születettek leszünk. „Valakik pedig befogadák õt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az õ nevében hisznek; Aki nem vérbõl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentõl születtek.” (János 1:12-13)
Az Úr Jézus Krisztusnak van hatalma arra, hogy megmentsen bennünket a bûntõl, a pokoltól és a tûz tavától. Eltávolítja a szellemi vakságot, és nekünk adja világosságát. Jézus azt mondta: „És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek. És hallák ezeket némely farizeusok, akik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é? Mondá nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bûnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bûnötök megmarad.” (János 9:39-41) „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek õt, és láttátok õt.” (János 14:6-7)
Imádkoztam sok betegért, és az Úr Jézus Krisztus meggyógyította õket. Imádkoztam vakokért, süketekért és rákos betegekért, valamint más betegségben szenvedõkért. Imádkoztam házasságokért, és házaspárokért, akik gyermeket szerettek volna. Az Úr Jézus Krisztus a Megváltónk, Orvosunk és Urunk. Hamarosan alászáll a mennybõl kiáltással, arkangyal szavával és Isten trombitájának hangjával. És feltámadnak elõször a Krisztusban meghaltak. Azután mi, akik élünk és megmaradunk felvitetünk vele együtt a felhõkbe, hogy találkozzunk az Úrral a levegõben, és mindörökké az Úrral legyünk.
Hinnünk kell mindabban, amit az Úr Jézus Krisztus mond nekünk, ahogy a Bibliában meg van írva. Imádkoznunk kell az Atyaistenhez Urunk Jézus Krisztus nevében, és mindig hálát kell neki adnunk.
|
www.reasonforhope.net Phone: +1-816-649-1021 BAJO JECMENICA 1007 Ensign Trc. Apt E Cameron, MO 64429 USA |